Üdvözlöm! Teraszunkra szeretnénk pergolát építtetni. A terasz szélessége centi a korlátig. Alapvetőn vagy egy nagyobb pergolában gondolkozunk (itt akkor azonban lenne egy sarokrész is), összesen 9,5 méter hosszú. Vagy két, egymástól elkülönülő pergolát 2* 3-3,5 méter hosszan. Tudok képet küldeni a teraszról, ha az segítség lehet. Üdvözlettel: Szilvi
Konyha, közlekedő, fürdő helyiségek burkolása. Fürdőben minden fal burkolása mennyezetig, beépített Geberit Wc burkolásával együtt. Konyha, közlekedő padlólapozása, illetve a konyhában a konyhaszekrények által határolt 3,80 x 0.6 méter csempézése. Élvédőzés, fürdőben kenhető vízszigetelés felhordása.
Amit a szituációról tudni kell: Tavaly egy a ház szerkezetét érintő statikai probléma miatt, kötelező felújítást végeztek a lakásom felett lévő erkélyen, aminek következtében a lakásom azóta beázik. Amit az épületről tudni kell: Domboldalon épült, lépcsős kialakítású társasház. A ház formája miatt, az erkélyek fedetlenek és a vízelvezetést a burkolatnak, illetve a balkon ládák alatt található esőelvezető vályúnak kell megoldania. A felújítás során a burkolat egy részét megbontották, majd újra csempézték. Amit a kért munkáról tudni kell: Olyan szakemberek jelentkezését várom, akik vállalni tudják a hiba okának feltárását, dokumentálását és egy olyan tételes árajánlatot tudnak készíteni, amit utána a közös képviselőnek prezentálni tudok és ami alapján el tudunk indulni a hiba megoldásának irányába.
Üdvözlöm! L-alakú emeleti teraszunkra szeretnénk fa teraszfedést. Csatoltam képeket. Fontos lenne, hogy túlnyúljon a tető a meglévő korláton, szeretnénk az esőtől jobban védeni az alsó szintet és a külső dryvitot is amennyire lehet. Ezt belekalkuláltam az össz m2-be. A terasz mérete párkánnyal amúgy 69,7m2. Erre szeretnék kérni árajánlatot, kivitelezéssel együtt. Egy hozzávetőleges árra lennék kíváncsi így első körben. Előre is köszönöm!
Fürdőszoba felújítás. Zuhanytálca lefolyórepedés miatt ki lett szedve, a cső szakember által ki lett cserélve, a lefolyó épített zuhanyhoz ki lett betonozva, a csempe 5nm-en le lett szedve és le lett alapozva. Szigetelni és burkolni kéne. Az aljzatot kb 5nm a meglévő 15x15ös burkolatra kéne rátenni.
Üdv, fedett loggia burkolására lenne szükség,lábazattal, kb. 4-5 nm, régi kő van letéve, nem kell felszedni, arra mehetne az új burkolat. A képen látható szekrény már nincs ott.Van maradék, kétfajta, de egyforma vastag 45x45 méretű járólap, azt kellene felhasználni. Időben tudok alkalmazkodni, akár hétvégén is. Szeretnék árajánlatot kérni.
Szobában, felpúposodott csempe felszedése(kb 2-3db maradt a többi fel van szedve) és a felületről(kb4m2) felszedni a csempe ragasztót, és ugyanezeket visszatakni, 1-csempe törött, többi itt ott szélén lepattogzott, de ilyen szinben nem találtunk hasonlót így a régi kerül vissza. 1db csempe mérete 45*45cm, összesen 14 csempét kell lerakni
Egy bő 24 m2-es fürdőszobát szeretnék burkoltatni. Jelenleg vannak fent lapok a falon, illetve aljzaton. Viszonylag könnyen bontható mivel hupognak már. Négyzet alakú helyiség, fürdőkádat szeretnék beépítetni. 30x60-as lapok a csempék, 60x60-as a járólap. Erre szeretnék kérni egy árajánlatot, ha lehet akkor részletesen. Köszönöm.
Kispesti panel fürdő, konyha és wc felújítására keresek számlaképes, referenciával rendelkező burkoló szakembert, aki elvégzi a szakszerű vízszigetelést, kád helyett zuhanyt alakít ki, egy falfelületet csempéz és járólapot, valamint laminált padlót helyez le. Glettelés részlegesen jön szóba. Konyhabútor beállítás is szükséges. A fürdő mérete kb. 3 nm, a konyha 7,3, a wc. 1 nm. Július 10-én esedékes. Továbbiakat egyénileg megbeszéljük. Kérdés esetén írjanak! Köszönöm előre is a jelentkezéseket!
Meglévő kerémialap burkolat cseréje két különálló helyiségben (3,63 m2 loggia + 12,7 m2 konyha+előszoba+közlekedő) + sitt elszállítás. A loggia esetén már megvannak a tervezett lapok, ezek mérete 60x18 cm. Jelenlegi padló lapjai 33x33 cm-esek, ennél semmiképpen sem kisebb, inkább nagyobb méretű új lapokban gondolkodok.