Két szintes családi ház fűtésrendszerét szeretném korszerűsíteni a teljes alsó szinten vizes padlófűtést szeretnénk hőszivattyúval és az emeleten pedig klímákkal. Jelenleg az ingatlant 2 gázcirkó szolgálja ki az egyik a fűtésért felel radiátorokon keresztül, a másik a melegviz szükségletet szolgálja ki. Mielőbbi személyes felméréset szeretnék kérni árajánlattal! Üdvözlettel.:
8*3,5 3 sarkon lábon álló, egyik oldalt viszont 5 méteren homlokzatra rögzíthető lenne a tetőterasz/garázstető. 3 árajánlat érdekelne: sötétített polikarbonáttal, cseréppel, valamint ha kétszintes terasz jellegűen fednék, azaz a tetejére lépni lehetne. (ennek a szintnek csak korlát kellene cm magasan - fedni ezt a szintet nem szeretnénk) -köszönöm
Az Elmü villanyóra cserét hajt végre korszerűsítés céljából. Mi elektromos tűzhelyet szeretnénk venni, amelyhez fel kellene mérni, hogy a régi óra kapacitása alkalmas-e erre, illetve lehetne-e nagyobb kapacitású órát beszerelni. Ehhez kellene engedélyt beadni, hogy az új óra már megfelelő kapacitású legyen. Az Elmü szerelés március 20-án lesz. Ehhez keresünk szakembert, aki a felmérést és az esetleges kérvény beadását gyorsan el tudná végezni, hogy március 20-ra mindez letendeződjön.
Az Országos a teqball sportág versenyrendszerében résztvevő sportszervezetek tevékenységét összefogó és összehangoló, az Alapszabályban rögzítettek szerint sportversenyek, rendezvények, sportesemények szervezésére, érdekvédelemre, szolgáltatások nyújtására, valamint a nemzetközi kapcsolatok lebonyolítására létrehozott szövetség, mely a Sporttörvény 28.§ (1) bekezdése szerinti országos sportági szövetség.
Valójában teraszlefedés vagy télikert. Tető polikarbonát. 1 oldal fix, 1 oldal ajtó és fix rátét, hosszabbik oldala tolóajtó elemekből. Váz: fa v. alu. Méret: fix oldal (M=cm/ cm; Sz= cm) tolóelemes oldal (M= cm; Sz =cm) fix ajtós oldal, mint fix oldal, csak ajtó 60xcm, balos kifelé nyíló. Az oldalak 2rtg. üveg és az ajtó alsó 2/3 szig.panel, macska bejáróval. Fedés : H= cm; Sz: cm. Anyaga: polikarbonát. Váz: alu Korlát marad.
Egy 9 x9 négyzetméteres, betonfödémes kádárkocka tetőjének cseréjére lenne szükségem. A jelenlegi tető sátortető 40 fokos dőlésszögben. A rajta lévő cserepek szinte újak, amit újra lehetne hasznosítani. A falusi CSOK keretén belül bővítésre van szükségem így a tetőteret szeretném beépíttetni. Amit szeretnék ott kialakítani legalább 2 db 8 négyzetméteres szobát, aminek a hasznos alapterület belmagassága eléri a cm-t. Esetleg árajánlattól függően plusz egy fürdőszoba kialakításra is szükség van, illetve a felvezető lépcsőre. Szóba jöhet nyeregtetős megoldás is. Köszönöm!
Egy korábbi beázásnál azt tapasztaltuk, hogy: a lécezés több helyen penésze és korhadt a léc alatti fólia belülről néhol penészes a cserepek belső felülete is néhol penészes. Lehet, hogy nem megfelelő fólia volt használva, és ezért a nedvesség okozta a hibát. A hiba nagyságának függvényében szeretnénk kicserélni a lécezés és a fóliázás egészét vagy csak szükség szerint egy részét. A tető L alakú (nyereg +félnyereg) Az utcafront (ÉNY, itt volt a beázás és a nagyobb mértékű károsodás: 66 mm2 (9.2m hosszú, 7.2m magas) Az udvari rész nyeregtető belső fele: 45 mm2 (9.2/3,2m hosszú, 7.2m magas) Az udvari rész félnyeregtető: 69 mm2 (11.6/6,6m hosszú, 7.6m magas) Ajánlatot kérnék első lépésben a lécezés és a fóliázás cseréjére a három tetőrészre külön-külön is, a munkafolyamatok és az egységár (m2) feltüntetésével.
A lakás nagy belmagasságú (4.20),régi építésű tégla.A teljes hálózatot kellene felújítani, kivéve a fürdőszoba,ami pár éve lett felújítva.A kiállások,konnektorok,kapcsolók,ugyanott maradnának,max.1-2 új kiállás lenne.A villanyóra kint a folyosón, közvetlenül a bejárati ajtó mellett van.Tudomásom szerint a falban nagyon régi csövek is vannak,így a „csak áthúzás"valószínűleg nem lehetséges.Válaszukat előre is köszönöm!
53nm -es győri panel 1,5 szoba hallos lakás a Kodály Zoltán úton,10.emeleten, vásárlás utáni rendbetétele lenne a munka,mennyezet,falak festése,a kisszobán,fürdőn és wc-n ajtólap is van,valamint konyha és nappali csak keret van,ezek csiszolása és mázolása.márciusban,max április elején lenne aktuális.Kérném ajánlatát a munka kp--s elvégzésére.Tisztelettel:
Marketing tanácsadással foglalkozó budapesti . könyvelőt keres. Havi kb. 50 kimenő és bejövő számla Két bankszámla Alkalmazottak száma: 1-5 fő Havi áfa bevallás (pénzforgalmi áfa) KIVA adózási forma A könyvelési anyagokat online felületen biztosítjuk. Olyan könyvelőt keresünk, aki: Legalább 5 állandó munkatársa van. Elektronikus kommunikációt folytat Határidőre teljesít, szerződésben is vállalja ennek a felelősségét Rendelkezik felelősségbiztosítással A könyvelési anyagot - a nála lévő forrás filokat (Könyvelő program amiben dolgozik) minden hónapban elektronikusan lementi a részünkre. Van tapasztalata a marketing szolgáltatás könyvelésében