Pontos, korrekt
Szolgáltatások: Parkettalakkozás, Melegburkolók, Csempézés, Burkolók, Burkolás, Parkettázás, Parketta felújítása, Parkettacsiszolás, Fürdőszoba burkolása, Hidegburkolás, Hidegburkolók, Járólapozás, Melegburkolás
A 2. képen látható hátsó falat (6 m*2 m) kellene vakolni, de bonyolítja a helyzetet, hogy nem elég vastag a fal, ezért vagy szigeteléssel vagy falazással ezt is meg kellene oldani, olyat kereseknék, aki megtalálja rá a megfelelő megoldást. Az 1. képen látható járdára egy új réteg betont szeretnék, plusz középtájon egy 4,75 m*2,5m-es teraszt kellene betonozni oszloptartókkal a későbbi terasz kialakításához. A járda 13m*1m-es a terasz részen kívül. Helyileg Mezőlak. Referenciákat és ajánlatot a címre lehet küldeni. Előreláthatólag október elején lenne aktuális a munka.
Budapesten, a XVII. kerületben egy családi házban kellene a fürdőszoba vakolatát burkolhatóvá varázsolni, kihozni a függőleges és sík felületeket. Egy első, durvázó réteg már felkerült a téglára, azonban a ház korából adódóan és a régi építési technológia miatt a falakban van néhány hullám és néhol dőlés is. Van ahol fél centiméter, van ahol 4 centiméter hiányzik a függőlegeshez. A falak összterülete nagyjából 30 négyzetméter, a belmagasság centiméter. A munka azonnal kezdhető és szeptember végéig kellene elvégezni. Előleget semmilyen formában nem áll módunkban adni, fizetés kizárólag a munka megfelelő elvégzése után, készpénzben. A rendelkezésre álló összeg maximum . forint. Kérem, csak abban az esetben telefonáljon, ha ezen feltételek mellett tudja vállalni a munkát. Keressen bizalommal!
Összesen 10 db csempét kell felrakni Ebből 5dbot meg ki kell bontani. Illetve ahogy a képen latható 4 helyen gipszakton volt mögötte ami most kivágásra került, itt valami megoldásra van szükség hogy a csempét fel lehessen rakni Továbbá a padlóra is el kell helyezni kisebb helyen vágott padlólapot hogy a zuhanytálca szintben legyen
Beázott hálószobában tönkre ment a mozaik parketta. Sajnos akkora területen és olyan szinten, hogy elengedhetetlen a teljes parketta cseréje. Szintén Mozaik parkettát szeretnénk lerakatni a helyére. Ez egy panel lakás a XX. kerületben. Mellékelek képeket a tönkrement padlóról. Sajnos a biztosítóval is még mindig egyezkednem kell ezért pontosan nem tudom megmondani mikor lehet elvégezni a munkát. Már 5 hete használhatatlan a szobám és a kárszakértő még mindig nem tett ajánlatot a díjról. Azonban én is szeretném megtudni mennyiért cserélik ki a szakemberek és mennyi idő alatt tudják elvégezni. Amint megkapom a kártérítést a lehető leghamarabb szeretném megoldani.
Elvégzendő munkálatok Mosókonyha 5,72 m2 gres lap lerakása padlóra és ehhez 12,92 m lábazati szegély felrakása plusz a burkolás előtt vízszigetelés előkészítése a hajlatoknál (a padlón készen van) kb. 1 m2 fali csempe felrakása Fürdőszoba 8,8 m2 fali csempe felrakása plusz a falrakása előtt a fal burkolási előkésztése és vízszigetelése Kültéri lépcső Kültéri lépcső burkolása és kísérő szegély felrakása (5 lépcsőfok, 2,8 m2) – gres lapok és színazonos lépcsőlapok Ablak beépítés utáni burkolat javítás, felület kialakítás (kőműves és burkoló munka) 1,02 m2 spaletta kialakítása majd szeletelt téglával burkolása Kültéri szeletelt téglaburkolat fugázása 10,12 m2 esetében csak fugázás 2,3 m2 esetében javítás és ezt követően fugázás Beltéri szigetelés 10,73 m2 beltéri pir szigetelés plafonra rakása, felület kialakítása
Panellakásban konyha-előszoba-fürdő burkolása kellene. ( 3. emeleti a lakás, lift sajna nincs.) Jelenleg linóleum van, de több helyen szakad, mert nem dolgoztak alá rendesen, tehát fel kellene szedni, és emiatt lehet, hogy az aljzatbetont is ki kell egyenlíteni. A képeken az eredeti állapot látható, azóta szakadt fel. Vinyl burkolatot szeretnék. Előre is köszönöm :-)
Konyhában kellene burkolni. Jelenleg laminált padló van a helyiségben, amely hullámos, illetve nem a legjobb állapotban van. Itt kellene csempét lerakni. Nagyjából 13-14 m2 a felület. Alapvetően rugalmas vagyok. De ha október hónapban meg tudnánk ejteni az jó lenne, vagy november eleje. Kíváncsian várom az ajánlatokat!
Kültéren kell első körben el kellene bontani 21 méter hosszan meglévő mészkő travertin burkolatot a terasz szegélyen. A szigetelési munkálatok elvégzése után (más vállalkozó végzi speciális utolagos szigetelés) új travertin mészkő lerakása teljes felületen. A kis munka jellege miatt elfogadom ha nem a megszokott m2 áron kalkulál, viszont I. osztályú munkára van szükség. Köszönettel
Betonozni is kell kb 60 m2-t, mert most régi parketta van alatta homokkal. Kérem, elsősorban emailben keressenek, szeretnék kapni megközelítő árajánlatokat kapni, egy teljes lakásfelújításról van szó, amit tavasszal kellene elkezdeni, tisztában vagyok vele, hogy az árak változhatnak, de nem szeretnék a munka kezdete előtt 1 hónappal szakembert keresni. Üdv, .
Jelenleg régi parketta van, alatta homokkal, így betonozni is kell. Kérem, elsősorban emailben keressenek, szeretnék kapni megközelítő árajánlatokat kapni, egy teljes lakásfelújításról van szó, amit tavasszal kellene elkezdeni, tisztában vagyok vele, hogy az árak változhatnak, de nem szeretnék a munka kezdete előtt 1 hónappal szakembert keresni. Üdv, .